Volt korábban egy 30 gólos és két 20 gólos szezonja, amiatt kapta ezt a nagy pénzt. Egyébként nem is volt rossz játékos, csak Richards kinyírta és ez tönkretette a pályafutását.
Pénteken végre elkezdődik a training camp. 63 játékossal fog indulni és a meghívottak között találni 1-2 érdekes nevet: például fog jönni David Booth is vagy Sean Bergenheim.
Na, ha Rakell kapna egy olyan bridge deal-t, mint amit most Strome, megnyalnám utána mind a 10 ujjam. Egyébként szerintem nála ez lenne a reális iránymutató.
Istennek szerintem ugyanaz a baja, mint itt sokan másoknak. Ez az egész olyan mint egy all star gála, csak international tournament formájában, holott az ilyen Team Europe meg Team North America miatt még csak az sem elmondható róla, hogy nemzetközi és a játékosok a hazájukért állnak ki a jégre. Csak azért van, hogy Bettmanék még több pénzt tehessenek zsebre. Én magam részéről nem érzem, hogy lenne ennek az egésznek komolyabb tétje vagy nívója, összehasonlíthatatlan egy Olimpiával. Csak annyit látok, hogy van néhány kirakat csapat tele nagy nevekkel + vannak olyanok, akik még épphogy, de ki tudnak állni NHL-es játékosokkal és akkor örüljön ennek a nép. Az elején azt hittem, hogy amíg nem kezdődik az NHL, tűzoltásnak jó lesz, de egyszerűen nem érdekel, mert komolytalannak tűnik. Amennyire érzékelem egyébként tényleg csak Észak-Amerikában van jelentősebb érdeklődés, itt Európában viszont visszafogottabb.
Azért itt az se gyenge ahogy Parayko és Scheifele kijuttatta a korongot az agresszív forecheck ellenére. Vagyis inkább McDavidhez sikerült varázsolni a pakkot. Én nem tudom, hogy ez a Parayko gyerek hogy nem volt jóformán senkinek se a radarján a draft előtt, de iszonyat nagyot húzott vele a Blues, az biztos. Harmadik körben nem sűrűn lehet találni egy ennyire komplett, #1D potenciállal rendelkező védőt.
Ma a Sharks fiataljai ellen mérkőztek meg a kiskacsák. A vége 5-3-as siker lett. Roy, Jones és Thompson 1-1 góllal járultak hozzá a győzelemhez, míg Ritchie kettővel. Most Theodore is pályára lépett és azt írják róla, hogy egy teljesen másik szinten volt a többiekhez képest és hogy egyértelműen NHL ready. Meg kéne csinálni neki akkor a helyet, hogy ne ilyen Bieksák vagy Stonerek játsszanak, akik már nem fejlődnek, sőt...
A prospect-jeink ma éjszaka játszottak egy mérkőzést az Avs prospect-jei ellen. Sajnos 3-2-es vereség lett a vége. Kerdiles és Nattinen lőtték. Kerdiles egyébént nem tudta befejezni a mérkőzést, mert kb 10 perccel a vége előtt Zadorov elkövetett rajta egy boarding-ot aminek következtében megsérült. Zadorov is kapott egy game misconduct-ot, szóval tényleg csúnya lehetett.
Olyan szempontból fontos nekik, hogy a játékosok többsége 40 alatti számot szeret választani. At újoncoknak viszont nem illik ilyen alacsony számot választani elsőre és ha megkapja, az azt is jelenti, hogy a csapat stabil tagja, nem lesz visszaküldve a farmra. Na meg babona... Perry ugyebár nálunk 10-esben van, de a válogatottban rendre 24-eaben. Hogy miért, azt csak ő tudja.
Azt írták róla egyébként a kinti szurkolók, hogy nagyon jó formában van és hogy az eddigi 3 felkészülési meccsen ő volt az egyik legjobb a kanadaiak közül. Remélem megtartja a szezonkezdetre ezt a formát. Kezdek egyre jobban félni nála és Perrynél az idősödéstől, de úgy néz ki Getzlaf még mindig tudja hozni az elit szintet. Most az oroszok ellen is csak egyetlen csatár volt, aki többet volt nála a jégen, ezt az úriembert Jonathan Toewsnek hívják. Getzy mind PP-ben, mind PK-ban rengeteget játszik és úgy néz ki fontos tagja a válogatottnak.
Vicces, hogy a 3 a 3 elleni OT-ban, pont Getzlaf tudott érvényesülni. Anaheimi mezben bezzeg kínszenvedés volt neki és egyszer még ő hagyta le a korongot az ellenfélnek a győztes gól előtt.
Kesler a hajnali felkészülési meccsen ezért kapott egy game misconduct-ot. Nem mintha nagyon sajnálnám Webert, mert egy párszor már rászolgált egy ilyenre, de Kesler büntetése jogos.
A finn-svéd meccsen én megjegyeztem magamban, hogy az NHL-nek még mindig nem lesz olyan kommentátora, aki meg tudná majd szerettetni a laikusokkal ezt a ligát. Viszont az Léderernek is megy, hogy ki hány kiló és hol draftolták.
Rakell játéka nagyon tetszetős. Söderberggel és Landeskoggal megvan a chemistry és nem tudom, hogy a sortársai húzzák-e így fel, de úgy védekezik, ahogy eddig még nem nagyon láttam. Nem mellesleg egy gólpasszt adott is.
Nézem most ezt a világkupa felkészülési meccset a svédek és a finnek között.
A finneknél Vatanen eddig csak egy felesleges kiállítással vetette magát észre, de amúgy semmi extra. Mellesleg tagja az egyik PP egységnek, Laine-val vannak hátul a kék vonalon, de Vatanentől eddig csak blokkba lőtt lövést láttam.
A svédeknél Lindholm nem játszik. Rakell Söderberggel és Landeskoggal van egy sorban, viszont túl sokat vizet ő se zavart. Silfverbergnek volt 1 jó cseréje és azt néztem, hogy ahhoz képest, hogy ők inkább egy checking line-t alkotnak Hagelinnel és Krügerrel, elég veszélyesek voltak kapura. Silfverberg egyébként PK-ban is sok szerepet kap.
Amúgy a szívbaj kerülgetett engem, amikor láttam, hogy Vatanen és Silfverberg egymással ütköznek. Húzza le mindenki ezt a bohóckodást sérülés nélkül és hatalmas kő esik le a szívemről.
Abból a szempontból nekem jól fog jönni, hogy már nagyon ki vagyok éhezve a jégkorongra és amíg nincs NHL, tűzoltásnak jó lesz.
Viszont én is úgy gondolom, hogy ez az egész csak egy bohóc gála nemzetközi színekbe öltöztetve és az ég világon semmi nívója nincsen főleg ilyen Team North America-val vagy Team Europe-pal. Azt meg egyenesen nevetségesnek találom, hogy azt hiszik a denevéremberék, hogy ezzel a biszem-baszom tornával majd helyettesítik ők az Olimpiát. Tényleg nem valószínű egyébként, hogy a játékosok túl komolyan vennék. Hertl Wilson kérésére/nyomására lemondta, Hudler még csak nem is jelzett vissza a cseh szövetségnek (ennek persze nem csak az az oka, hogy nívótlan a torna, de ha fontosnak tartaná, akkor elmenne) és még ki tudja, hogy azok közül akik sérülésre hivatkozva nem mennek, mennyinek tényleg komoly.
Megkaptam én is. Nekem havonta fogják terhelni a számlám 20 dollárral + az adóval. Ugyebár azt írják, hogy hacsaknem mondom le, akkor automatikusan megújítják az előfizetésemet.
Örülök neki egy kicsit, mert elnézve a kanadai válogatottat, jó eséllyel majd elmondhatja magáról, hogy mindent megnyert, de az idei szezonja alapján nem érdemli meg, hogy ott legyen.
Mindenféle pletykákat olvasni, de nem szabad komolyan venni őket. Olyat is írtak, hogy nem akar Winnipegben maradni, de olyat is, hogy vannak tárgyalások, csak a felek nagyon nem tudnak megegyezésre jutni.
Edit: de szerintem most még olyan nagy gond nincs. Rajta kívül van még viszonylag sok komolyabb RFA: Gaudreau, Kucherov, Ristolainen, Lindholm, Orlov, Rakell, Strome.
Őszintén szólva, egyáltalán nem hiányolom. NHL-ben meccsekre úgy eltűnt, hogy körülbelül a nevét se lehetett hallani. Gondolom európai szabályokkal kevésbé jön ki, hogy semmi extrát nem tud a srác.
Én először aláíratnám legalább Lindholmot és csak utána próbálnék cserélni. Ha hamarabb cserélnénk, mint hosszabbítunk fennáll annak a veszélye, hogy még jobban növeli az RFA-k bérigényét a több hely miatt a sapka alatt.
@Shad: szerintem OEL vagy Rielly szerződése lehet egy tökéletes irányadó Lindholménál. Úgy gondolom, hogy hozzájuk hasonló szintet képvisel. Hogy eddig mit ajánlottunk neki, arról nincsenek infók.
Megjelent tegnap egy interjú Lindholmmal Svédországban.
Lényegében ezeket mondja most a szerződéshosszabbítással kapcsolatban:
- Szerinte nem tudja nagyon befolyásolni a dolgokat. Meg akarja kapni azt amit megérdemel.
- Az anaheimi menedzsment fukarabb, mint a többi franchise-é és úgy gondolja, hogy mindenki más meg van fizetve a csapatból, nem akar ő lenni a rossz példa.
- Most a Világ Kupára akar koncentrálni, nem foglalkozik a helyzettel. Tréfa szintjén megfordult viszont a fejében, hogy visszamegy Svédországba.
- Az ügynöke, Claude Lemieux, megosztja vele a tárgyalásokon elhangzottakat. Úgy gondolja, hogy ha valami rossz irányba sül el, akkor egyedül kell szembenéznie a következményekkel.
- Arra a kérdésre, hogy milyen elvárásai vannak az új szerződésével kapcsolatban nem válaszolt, de tisztában van vele, hogy most a Ducks menedzsmentje tartja kézben a dolgokat és most az ügynökével megvárják, hogy mit lépnek Murrayék.
Ebből az jön le nekem, hogy nem állnak valami jól a tárgyalások. Természetesen még mindig van rengeteg, rengeteg időnk, de Murraynek be kell látnia, hogy Lindholm mind a 3 évében megmutatta, hogy komplett, védekezésben elit hátvéd és meg kell fizetni. Legközelebb meg gondolkodjon el azon kétszer, hogy ilyen Bieksa féle fostalicskákra szán-e 4 milliót vagy Stonerhez hasonló 5.-6.-7. védőknek ad-e szintén jóval többet, mint amennyit megérdemel.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.